|
|
|

Drága szíveim . . . Kezdené belépőjét HOFI (Így, csupa nagybetűvel, hiszen Ő maga megtehette, hogy szerény legyen, mi többiek azonban már évtizedek óta intézményként emlegetjük.), aki nemrég váratlanul itthagyott bennünket, maga mögött kitölthetetlen űrt hagyva.
Életműve már bemutatásra került a 'Hofi Géza Élete és Pályafutása 1936–2002' című könyvben. Ez a honlap – Hofi retorikájával élve – pótszékként szolgálja a könyv képzeletbeli nézőterét, kihasználva e médium lehetőségeit olyan tartalom bemutatására, amely csak e monitorok előtti 'pótszékekből' látható igazán jól.
Böngészés közben is emlékezzünk Rá jó szívvel, hiszen annyi kellemes órát köszönhetünk Neki mindannyian!
|
|
Na, megyünk be, hát kettőnknek volt négy forintja . . . Mér', hát megszaladt, hát van az úgy . . . Ja, akkor vettük fel a nyereséget . . . két évre . . . Mondom, hogy négy forint volt . . .
|